Változások a kgfb-szabályozásban

Benyújtotta a parlamenthez a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény tervezetét a Pénzügyminisztérium. Az ellenzői a kötelező kampányok megszűnésétől és az ezzel együtt járó díjemelkedéstől féltik a piacot, a biztosítók azonban a lökésszerűen jelentkező adminisztrációs teher csökkentése és az ezzel együtt járó jobb szolgáltatási színvonal elérése érdekében, a tervezet mellett voksolnak. Úgy tűnik, hogy a tervezetből törvény lesz, így 2010 január elsejétől hivatalosan megszűnik az egységes évforduló.

2012.05.08

A tervezet benyújtásának hírére több cikk is megjelent a sajtóban azt sugallva, hogy nem lesz több kötelező kampány, illetve, hogy év közben bármikor lehet váltani. Valójában szó sincs ezekről. Az új törvény szerint aki 2010-től vesz majd autót, annak új évfordulója az autó vásárlásának napja lesz. Ez azt jelenti, hogy az autó vásárlásának a napjától a következő év azonos napjáig nem válthat majd biztosítót. Fontos kérdés, hogy az éves 3-400 ezer autó csere mellett mikorra érünk el oda, hogy a magyar autósok többségének december 31-től eltérő évfordulója lesz. Csehországban 2000-ben törölték el az egységes évfordulót, és náluk 5-6 évbe telt míg az autók nagyobb része kicserélődött, de még tavaly is 40 %-os volt azok aránya akik megőrizték járműveiket és így megmaradt korábbi, év végi évfordulójuk.

Az új törvény elő kívánja írni a biztosítóknak, hogy évforduló előtt 50 nappal feladott levélben írásban értesítsék majd ügyfeleiket arra vonatkozólag, hogy közeleg az évfordulójuk és azt is tudomásukra hozzák majd, menyi lenne következő évi díjuk. Ez szokásjog formájában korábban is létezett, azonban az értesítők kiküldésének elmulasztása miatt, ami hátrányosan érintette az ügyfeleket, semmilyen formában nem szankcionálták a biztosítókat. Az értesítőnek az új évfordulós rendszerben betöltött szerepe miatt a Biztosítás.hu javasolja, hogy az értesítő formáját a törvény melléklete adattartalmában és formátumában is szabályozza. Ezen felül fontosnak tartjuk annak előírását is, hogy ezen értesítő levél, kizárólag ezt a dokumentumot tartalmazhassa, és ne lehessen az értesítést elrejteni, különböző reklámagyagok, akciók és színes brosúrák közé.

A hazai online biztosítási piac a környező országokat tekintve messze a legfejlettebb. Nem csak a
kötelező biztosítások , de az utas, a casco és a
lakásbiztosítás ok területén is kiemelkedő. Az online biztosítási portálok szolgáltatásainak figyelembe vételével, melyek magukba foglalják a biztosítási szerződések konzekvens összehasonlításának lehetőségét is, a Biztositas.hu úgy látja, a hosszú átmenet és a piac fejlettsége miatt, az előzetes értesítés korrekt formájának garantálása esetén elegendő garancia jöhet létre arra vonatkozólag, hogy a piaci verseny és a kedvező díjszint, a törvény hatályba lépését követően is fennmaradjon, szem előtt tartva mindenekelőtt az autósok érdekét.

A törvénytervezet a MABISZ számára a
kötelező biztosítások hatósági ellenőrzésére vonatkozóan új kártörténeti nyilvántartás létrehozását irányozza elő. A már meglévő, un. "Kötvénynyilvántartó Rendszert", melynek működtetéséhez 600 millió forintnál is nagyobb összeggel járul hozzá a MABISZ a
kötelező biztosítások díjából fizetve, felváltaná egy teljesen új és önálló nyilvántartás, ahelyett, hogy a már meglévő nyilvántartást kellene kiegészíteni - vélhetően sokkal olcsóbban - a kártörténeti adatokkal. Ezen felül az új nyilvántartás adatait a biztosítóknak folyamatosan be kell küldeniük a már meglévő nyilvántartásba, így végeredményben lesz két majdnem azonos tartalmú nyilvántartás.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 05.