6 innováció a történelem során, amely megkönnyítette az utazást

A történelem során rengeteg olyan találmány született, amelyek jelentősen megkönnyítették vagy kellemesebbé tették, esetleg forradalmasították az utazás élményét. A maguk korában egytől egyig hatalmas innovációt jelentettek, ma pedig talán már el sem tudjuk képzelni a nyaralást nélkülük. Vajon mióta pakolhatunk gurulós bőröndbe, utazhatunk hálókocsiban vagy mikor köthettünk először utasbiztosítást? Cikkünkben többek között ezeknek is utánajártunk – időutazásra felkészülni!

2022.04.21

Hálókocsi

A vasúthálózat kiépülése idején a vonatutak még hosszadalmasak, az ülések pedig rendkívül kényelmetlenek voltak a hosszabb utakhoz. Ez az amerikai George Pullmannek is feltűnt, és elhatározta, hogy olyan vasúti kocsikat fog létrehozni, amelyekkel a lehető legkényelmesebben lehet utazni, akár éjszaka is. Így született meg a hálókocsi ötlete, és 1867-ben meg is kezdődött a feltalálójáról elnevezett Pullman-kocsik gyártása. Kezdetben csak az Amerikai Egyesült Államokban, de nem sokkal később Európában is elterjedt a hálókocsik használata. Neki köszönhetjük tehát, hogy a szállásköltséget megspórolva kényelmes hálókocsikban utazhatunk, és az egyik legkedveltebb nyári úti célt, Horvátországot is megközelíthetjük így.

Utasbiztosítás kalkulátor

Utasbiztosítási ajánlatok, akár már aznapi induláshoz!

Díjszámítás »

Utasbiztosítás

Nem is gondolnánk, milyen hosszú ideje utazhatunk biztonságban: az első utasbiztosítást 1864-ben az Amerikai Egyesült Államokban adták el a James Batterson által létrehozott Travelers Insurance Company nevű biztosítótársaságnál. Ekkor még csak a tehetősebb rétegek engedhették meg maguknak az utazást, így az utasbiztosítás megkötését is. Hazánkban ennél egy kicsivel később, 1907-ben köthettünk először utasbiztosítást, amikor Cserkúti Engel Miksa létrehozta az Európai Áru- és Poggyászbiztosító Rt.-t. A történet szerint egy vasúti pályaudvaron várakozva merült fel benne a kérdés, hogy vajon mi történne, ha megsérülne a poggyásza, és mint később utánajárt, a vasúttársaságtól csupán csekély mértékű kártérítést kaphatna. Így fogalmazódott meg benne az utasbiztosítás ötlete, amely mára már minden utazó számára elérhető, és a technológiai fejlődésnek hála akár online is megköthető, külföldi és belföldi utazásra egyaránt.

Napszemüveg

Amikor zavar a fény vagy erősen süt a nap, csak felvesszük a napszemüvegünket, így azzal együtt, hogy megvédjük a szemünket az UV-sugárzástól, még divatosak is lehetünk. A mai napszemüveg elődei azonban sokkal inkább szolgáltak praktikus, mint esztétikai célokat. Legősibb formája egy eszkimók által, hóvakság ellen használt eszköz, majd valamivel később Kínában kezdtek el füstkvarcból készült szemüvegeket viselni a bírósági kihallgatások során, ezzel eltakarva a bíró arckifejezéseit. Ezt követően, a 18. században kifejlesztett napszemüvegektől különböző szembetegségek enyhítését, valamint a visszaverődő fény elleni védelmet várták – még mindig kevéssé foglalkoztak az UV-sugárzással vagy a divattal. Az 1920-as években kezdett széles körben elterjedni és divattá válni a napszemüvegek viselése Amerikában – ekkor kezdték el nagy mennyiségben gyártani őket, míg végül a napszemüveg nyaralásaink egyik elengedhetetlen kellékévé vált.

Utasszállító repülőgép

Ha a repülés történelmére gondolunk, a Wright fivéreknek köszönhetjük, hogy ma már akár az egész világot bejárhatjuk repülőgéppel. Ők építették meg az első működőképes repülőgépet 1903-ban, majd 11 évvel később az első utasszállító repülőgép is felszállt, 16 utassal a fedélzeten. Bár ezt a gépet később végül katonai célokra használták, mégis hatalmas eredménynek számított a maga korában, beindítva ezzel a repülőgépgyártást. Az 1930-as évekre a repülőgépek már akár több tucat utast is képesek voltak szállítani nemzetközi útvonalakon is, és 1942-ben a Pacific Clipper nevű gép volt az első, ami körberepülte a Földet – ez akkoriban 5 hétbe telt. Érdekes belegondolni, hogy hány év munkája és fejlesztései voltak szükségesek ahhoz, hogy a repülőgép egy rendkívül gyors, kényelmes és bárki számára elérhető közlekedési eszközzé váljon.

GPS

Az autós utazást nagyban megkönnyíti, hogy már nem kell papír alapú térképeket használnunk ahhoz, hogy akár egy távolabbi vagy külföldi városba eljussunk. A GPS technológia segítségével már nemcsak azt láthatjuk, hogy milyen messze van az úti célunk aktuális pozíciónktól, de a forgalomra, fennakadásokra, rendőri ellenőrzésre vonatkozó információkat is kaphatunk, sőt, akár a többi autóssal is kapcsolatba léphetünk. A GPS története egészen az első műhold 1957-es fellövéséig nyúlik vissza, ugyanis ekkor jöttek rá, hogy az űrrakéta által kibocsátott rádióhullám alapján meghatározható annak helyzete. Ekkoriban még nem navigációra használták az újonnan felfedezett technológiát, a GPS ilyen jellegű felhasználása csak a 90-es években kezdődött el.

Gurulós bőrönd

Gondoljunk csak bele, milyen nehéz nagy táskákkal felpakolva útnak indulni, amiket aztán az utazás során végig cipelnünk kell, és mennyivel könnyebb a dolgunk, ha gurulós bőröndöt viszünk magunkkal. Amikor Bernard Shaw 1970-ben kidolgozta a gurulós bőrönd koncepcióját, az ötlet nem örvendett nagy sikernek, ugyanis ezeket a kezdetleges, kerekekkel felszerelt táskákat még igen nehéz volt használni. Később, 1987-ben Robert Plath továbbfejlesztette Shaw találmányát, és így született meg a ma is használatos bőrönd. Egy másik történet szerint már 1954-ben megszületett az ötlet, amikor a lengyel származású Alfred Krupa kerekeket és fogantyút szerelt poggyászára, azonban ő nem szabadalmaztatta találmányát. Bárhogyan is történt, egy biztos: azok, akik gyakran utaznak, ma már nehezen tudnák elképzelni az életüket gurulós bőrönd nélkül.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.