7 ok, amiért mindenkinek érdemes kipróbálni a kempingezést

Nem is lehetne tökéletesebb őszi programot elképzelni a túrázásnál, ha pedig az éjszakát is a természetben töltenénk, egyértelmű, hogy a kempingezést nekünk találták ki. Ha kempingezni megyünk, sokat spórolhatunk a szállás költségén, ám ennek az időtöltésnek emellett még számtalan előnye ismert. Aki még nem biztos abban, hogy bevállalja-e ezt a kalandot, jó helyen jár: cikkünkben mutatunk 7 okot, amiért mindenkinek érdemes egyszer kipróbálni a kempingezést. Nézzük az érveket!

1. Kiléphetünk a komfortzónánkból

Azok, akik még sosem élték át a kempingezés nyújtotta örömöket és kihívásokat, elképzelhető, hogy fenntartásokkal kezelik a témát, hiszen ez bőven kívül esik a komfortzónájukon. Azonban kizárólag úgy fejlődhetünk, ha feszegetjük saját határainkat, így határozottan elmondható, hogy egy kempingezés megszervezése mindenképp megéri az extra erőfeszítést. Ha elsőre kevésbé lennénk bevállalósak, kezdjük kicsiben és válasszunk egy lakóautós kempinget, majd később, amikor már több tapasztalatot szerzünk, kipróbálhatjuk a sátrazást is. A legfontosabb, hogy a biztonságra minden esetben fordítsunk kiemelt figyelmet és semmiképp ne induljunk útnak kemping biztosítás nélkül.

Utasbiztosítás kalkulátor

Hasonlítsa össze biztosító partnereink utasbiztosítási ajánlatait, hogy megtalálja az Ön számára legmegfelelőbbet, olcsóbban!

Díjszámítás »

2. Új ismeretekre, készségekre tehetünk szert

Ha megtesszük az első lépést és nekivágunk a természetnek, egy biztos: hasznos tapasztalatokkal gazdagodva térhetünk haza. Ilyenkor ugyanis próbára tehetjük saját magunkat egy olyan terepen, ami még ismeretlen számunkra, valamint kipróbálhatjuk, hogyan boldogulunk az előzetes tervezéssel és a helyszíni próbatételekkel egyaránt. Túrázás és kempingezés során rengeteg olyan szituáció adódhat, amikor olyasvalamit kell csinálnunk, amire korábban még nem volt szükségünk – például sátorállítás, térképolvasás, tűzrakás –, így lehetőségünk adódik új készségek elsajátítására. Ilyen kihívások a hétköznapi életünkben nemigen jönnek szembe velünk, tehát nem érdemes kihagyni a lehetőséget a tanulásra.

3. Élvezhetjük a természet közelségét

Kétségtelen, hogy nincs még egy olyan szállástípus, ahol annyira közel lehetnénk a természethez, mint kempingezés közben. A kiépített kempingeket általában erdőben, folyó- vagy tóparton találjuk, éppen azért, hogy pompás természeti környezetben verhessük fel a sátrunkat, ha pedig vadkempingezünk, ott táborozhatunk le, ahol kedvünk tartja – értelemszerűen a vadkempingezésre vonatkozó szabályok betartásával. Fantasztikus élmény a madarak énekére felkelni és a sátorból kilépve megpillantani az ébredező természetet, majd este a csillagok alatt megpihenni – ezt nemcsak a természet szerelmeseinek, hanem mindenkinek meg kell tapasztalnia egyszer.

4. Közelebb kerülhetünk a barátainkhoz

Már eleve a közös túrázás is nagyon jól működik csapatépítő programként, hiszen nincs annál jobb érzés, mint együtt felfedezni a gyönyörű tájakat és közben beszélgetni, azonban a kempingezés még inkább összehozhatja az útitársakat. Gondoljunk csak bele, mennyire jó hangulatú estét tölthetünk el barátainkkal, családtagjainkkal egy egész napos túra után: miközben elkészítjük a vacsoránkat a sátor mellett, átbeszélhetjük a nap eseményeit és közösen visszaemlékezhetünk a boldog pillanatokra. Ráadásul a kempingezés során esetlegesen felmerülő akadályok leküzdése is remekül összekovácsolhatja a csapatot, tehát jól látható, hogy egy ilyen kirándulás során nemcsak magunkat, hanem útitársainkat is jobban megismerhetjük.

5. Kiszakadhatunk a mókuskerékből

A természetben töltött idő tökéletes lehetőség akár egy digitális detox beiktatására is, amely során nem foglalkozunk a hétköznapok teendőivel, nem nézzük a telefonunkat és egy kis időre kilépünk a mindennapi rohanásból. Lássuk be, a legtöbben nem hagyunk magunknak elég időt igazán feltöltődni és kikapcsolódni, hiszen mindig a megoldandó feladatokon jár az eszünk, ám a kempingezés segíthet elűzni minden aggályunkat és ezáltal csökkentheti a stresszt.

6. A kempingezés egészségre gyakorolt hatásai is vitathatatlanok

Mindamellett, hogy mentális egészségünkre jó hatással van a túrázás, nem kérdés, hogy mennyire jót tesz fizikai állapotunknak is: a friss levegő, a mozgás és a D-vitamin együttesen olyan hatást gyakorolnak ránk, amiért szervezetünk biztosan hálás lesz. Ha pedig mindezt rendszeresítjük, és amikor csak tehetjük, elszökünk a természetbe, hosszabb távon is számíthatunk a túrázás és a kempingezés pozitív hatásaira.

7. Izgalmas program a gyerekeknek is

Több érv is szól amellett, hogy a kisebbeket is bevonjuk a túrázásba: tökéletes családi program lehet, lehetőséget biztosíthat arra, hogy a gyerekek is elsajátítsanak egyes készségeket, ráadásul felébreszthetjük bennük a felfedezőt és nem utolsósorban megtaníthatjuk nekik a természet szeretetét is. Természetesen ilyenkor arra is figyelnünk kell, hogy olyan útvonalakat válasszunk, amelyeket kezdő túrázók vagy akár gyerekek is könnyedén teljesíthetnek, hogy sikerélménnyel záruljon a kirándulás. Ha pedig igazán izgalmassá szeretnénk tenni a kalandozást, megmutathatjuk a kicsiknek a geocaching világát is, és együtt felkutathatjuk az utunkba eső geoládákat.

Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 09. 02.