Biztosítási hírek

Rendszeresen frissülő biztosítási hírekkel várjuk honlapunk látogatóit. Értesüljön első kézből a fontosabb biztosítás szakmai eseményekről, jogszabályi változásokról, trendekről, érdekességekről!

Holmik szanaszét, dobozok mindenhol, félig szétszerelt bútorok és általános káosz – ismerős a szituáció? Mindegy, hogy túlestünk-e már korábban egy költözésen, vagy ez az első alkalom, hogy áthelyezzük máshová az életterünket, a folyamat mindenkinek rendkívül stresszes lehet. Cikkünkben tippeket adunk a szervezéshez, hogy zökkenőmentes legyen a költözés.

Tovább

Hogyan is lehetne stílusosabban indítani a 2023-as évet, mint egy fantasztikus karneváli forgataggal? A színes jelmezek sokasága, a vidám zene és a jó hangulatú utcai felvonulások színt visznek a téli szürkeségbe – éppen ezért, ha év eleji utazást tervezünk, érdemes olyan úti célt választani, ahol részt vehetünk egy ilyen ünnepségen. Összegyűjtöttünk néhány télűző és tavaszköszöntő karnevált – kezdődjön a fergeteges buli!

Tovább

A konyha teljes körű felújítása nagy ráfordítást igényel mind az anyagiakat tekintve, mind energiabefektetés szempontjából. Egy jól átgondolt és felújított konyha pedig akár évtizedeken keresztül is kiszolgálhat minket – mindezek miatt érthető, ha a lehető legjobban szeretnénk csinálni, hogy végül elégedettek legyünk az eredménnyel. Cikkünkben hoztunk egy kis segédletet – az alábbiakra érdemes odafigyelni, ha konyhafelújítás előtt állunk!

Tovább

A téli sportok szerelmesei bizonyára minden évben izgatottan várják a hidegebb hónapokat, amikor hódolhatnak szenvedélyüknek. A síelés azonban nem csak profiknak való: ezt a sportot életkortól és felkészültségi szinttől függetlenül bárki kipróbálhatja, hiszen a síparadicsomokban általában van lehetőség oktatás igénybevételére. Ahhoz, hogy kezdőként is sikerélményünk legyen, a megfelelő oktatás mellett fontos, hogy olyan síterepet válasszunk, ahol a kevésbé gyakorlottak is bátran kipróbálhatják magukat. Hoztunk 5 sípályát kezdő síelőknek – lécre fel és kezdődjön a téli móka!

Tovább

Egyszer mindenkinek meg kell tapasztalnia azt a bizonyos „télből nyárba” érzést: nincs különlegesebb annál, mint amikor borongós, hűvös, téli időben felszállunk a repülőre, majd az úti célunkon ragyogó napsütés vár minket. Egy trópusi sziget erre a célra mindig tökéletes választás, ám Európán belül is vannak olyan országok, ahol enyhe a tél, így a hidegebb hónapokban sem lesz szükség téli kabátra. Cikkünkben mutatunk 5 úti célt egy tökéletes téli utazáshoz!

Tovább

Egyre többször hallhatunk az okosotthonokról, térnyerésük mára megkérdőjelezhetetlen, nem is véletlenül – ezek az intelligens funkciók lehetőségek tárházát nyitják meg egy otthonban. Ma már nem csak utópia egy olyan lakás, amely nap mint nap értünk és a kényelmünkért dolgozik, hiszen az okosotthonok éppen ezt csinálják. Vajon miért érdemes okosotthont kialakítani és milyen funkciói lehetnek? Cikkünkből kiderül!

Tovább

A letisztult színek és formák térhódítását egyre inkább felváltja a retro berendezési tárgyak használata. Széles körben elterjedtek a régebbi korokból származó stílusok, nem is véletlenül: egy-egy különleges, antik darab igazán fel tudja dobni otthonunk hangulatát. Mindemellett környezetvédelmi szempontból sem rossz választás egy másodkézből beszerzett bútor, amit aztán akár saját ízlésünkre is formázhatunk. Hoztunk 6 olyan retro berendezési tárgyat, ami napjainkban újra divatossá vált – dobjuk fel otthonunkat néhány egyedi darabbal!

Tovább

Nincs mesésebb élmény egy téli kirándulásnál, kiváltképp akkor, ha autóval utazunk át a pompás hófödte tájakon. Ilyenkor azonban különösen elővigyázatosnak kell lennünk, hiszen a téli vezetés egyrészt nagyobb rutint követel, másrészt alaposabb előzetes tervezést is igényel. Ha autóval indulnánk útnak, számos dologra kell odafigyelnünk – cikkünkben megmutatjuk, hogyan lehet biztonságos a téli autózás!

Tovább

Bármikor adódhat olyan helyzet, amikor külföldön taxiba kell szállnunk, vagy csupán a kényelem miatt ezt a közlekedési formát választjuk. Emiatt fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan tudunk a lehető legbiztonságosabban taxizni egy idegen országban, ahol esetleg a nyelvet sem beszéljük. Érthető, ha elsőre sok kérdés merül fel bennünk a témával kapcsolatban, de ez a folyamat nem olyan bonyolult, mint gondolnánk. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a biztonságos külföldi taxizásról!

Tovább

Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor otthonunk berendezését tervezgetjük – ebbe a folyamatba az egyes helyiségek megvilágításának kérdése is beletartozik, amire kiemelt figyelmet kell fordítanunk. A szobák mesterséges megvilágítása is meghatározza az adott beltér hangulatát, ezért nem árt, ha a helyiségek funkciójának megfelelően választjuk meg a lámpákat, mindamellett, hogy a praktikumra és a biztonságra is odafigyelünk. Jól látható tehát, hogy ez egy igazán összetett feladat, ezért hoztunk egy kis segítséget: mutatunk néhány szempontot, amit érdemes figyelembe venni otthonunk világításának tervezése során!

Tovább

A legtöbben akkor érkeznek a bergamói repülőtérre, amikor Milánóba látogatnak, és éppen ezért sokszor teljesen kimarad Bergamo felfedezése, pedig a város és környéke is bőven tartogat látnivalókat. Ősszel tökéletes program a városnézés, ha pedig egy kevésbé látogatott gyöngyszemet fedeznénk fel, Bergamo biztosan elnyeri a tetszésünket. Nem kell aggódnunk, ha kevésbé vagyunk otthon az útitervkészítésben, cikkünkben megmutatjuk, mi mindent érdemes itt megnézni. Éljük át a dolce vitát, irány Olaszország!

Tovább

Egy bólintás, egy kézjelzés vagy egy üresen hagyott tányér… Magyarországon mindezekhez tulajdonítunk egy-egy jelentést, ám utazás közben gyakran szembesülhetünk azzal, hogy egy ártatlannak tűnő gesztus egy másik országban teljesen mást jelent. Ha külföldön járunk, rengeteg érdekes, számunkra talán elsőre furcsa szokással és szabállyal találkozhatunk – éppen ezért remek dolog az utazás, hiszen így számtalan kulturális érdekességgel gazdagodhatunk. Ahány ország, annyiféle kultúra – mutatunk 10 érdekes illemszabályt és törvényt!

Tovább

Több szempontból is megéri kis lakásba költözni, amit mi sem bizonyít jobban, mint a miniház-mozgalom egyre szélesebb körben történő elterjedése. Napjainkban rengetegen döntenek úgy, hogy a korábban megszokottnál sokkal kisebb alapterületű lakást vagy házat választanak maguknak, vagy egy környezetkímélő miniházba költöznek. De vajon milyen előnyökkel járhat egy kis házban élni, és mit takar pontosan a miniház fogalma? Cikkünkben ezt a kérdéskört járjuk körbe!

Tovább

Bár az autóvezetésnek is megvannak a maga írott és íratlan szabályai, mégis előfordulhat, hogy elkövetünk olyan hibákat, amelyekkel saját magunkat és másokat veszélyeztethetünk. Ezeket azonban egy kis odafigyeléssel egyszerűen elkerülhetjük, és sokkal biztonságosabban vezethetünk, ha tisztában vagyunk a leggyakrabban előforduló mulasztásokkal. Cikkünkben sorra vesszük, melyek azok a leggyakoribb hibák, amiket vezetés közben elkövetünk – nézzük, mi mindenre érdemes figyelni!

Tovább

Mindamellett, hogy fantasztikus helyeket ismerhetünk meg és felejthetetlen élményeket szerezhetünk, az utazásnak számtalan jótékony hatása lehet. Éppen ezért határozottan kijelenthető, hogy minden alkalommal, amikor elutazunk valahova, sokkal gazdagabban térünk haza, és minden egyes utazás pozitív irányba változtat meg minket. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány érvet az utazás mellett – szakadjunk ki a hétköznapokból és induljunk útnak!

Tovább

A fenntartható életmód egyre többeket foglalkoztat, és egyre többen próbálnak tenni környezetünk védelméért, ellenben utazáskor hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni ezt a fontos célt. Jó hír azonban, hogy néhány apró szokás beépítésével szinte erőfeszítés nélkül tehetjük környezetbaráttá utazásainkat. Mindig az első lépés a legnehezebb, éppen ezért hoztunk néhány hasznos tippet, amelyek betartásával fenntartható módon utazhatunk. Legyünk környezettudatosak utazás közben is!

Tovább

Fantasztikus érzés, amikor az ablakon kinézve azt látjuk, hogy madarak sokasága lepi el a kertünket és lelkesen falatoznak a madáretetőből. Amellett, hogy gyönyörködhetünk a hozzánk látogató madarakban, változatos madárfajokkal ismerkedhetünk meg így, ráadásul az etető elkészítése is remek program lehet. Nem mindegy azonban, hogy pontosan mit rakunk a madáretetőbe és hol helyezzük el azt. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a madáretető-készítésről – nézzük, hogyan csábíthatjuk a kertünkbe ezeket a pompás élőlényeket!

Tovább

Ha nem tudunk dönteni az úti célunkról, egy tóvidék mindig jó választás, hiszen ilyen környéken általában gyönyörű tájakat láthatunk és mennyei nyugalomra lelhetünk. Észak-Olaszország híres szebbnél szebb tavairól, melyek közül bármelyiket választjuk, nem lőhetünk mellé, akár fürdőzésre, akár túrázásra, akár csupán a gyönyörű őszi táj látványára vágyunk. Mutatjuk az észak-olasz tóvidék legszebb tavait!

Tovább

Egy bútordarab megvásárlása általában nagy befektetés, tehát előzetes tervezést igényel, aminek az is része, hogy mérlegeljük, vajon mennyi ideig fogjuk tudni használni új szerzeményünket. Figyelembe kell vennünk a divatirányzatok változását, a bútor tartósságát és stílusát, illetve gondolnunk kell egy esetleges költözésre is, tehát érdemes olyan darabokat választani, amelyeket más beltérben is el tudunk képzelni. Ehhez hoztunk egy kis segítséget – mutatunk 7 kortalan bútort, amelyek hosszú évekig díszíthetik otthonunkat!

Tovább

Nem is lehetne tökéletesebb őszi programot elképzelni a túrázásnál, ha pedig az éjszakát is a természetben töltenénk, egyértelmű, hogy a kempingezést nekünk találták ki. Ha kempingezni megyünk, sokat spórolhatunk a szállás költségén, ám ennek az időtöltésnek emellett még számtalan előnye ismert. Aki még nem biztos abban, hogy bevállalja-e ezt a kalandot, jó helyen jár: cikkünkben mutatunk 7 okot, amiért mindenkinek érdemes egyszer kipróbálni a kempingezést. Nézzük az érveket!

Tovább
Vissza a lap tetejére

Utolsó frissítés dátuma: 2022. 05. 03.